Újhelyiné Károlyi Krisztina önkormányzati képviselő blogja
Képviselői beszámoló-2012. április
Az áprilisi beszámolóban néhány olyan témát érintenék, amely mindenki számára fontos lehet. Testület elé került a Balaton Volán 2012-es évi üzleti terve. Mivel decemberben arról volt szó, hogy újra gondoljuk a helyi járat közlekedést, ezért én erre számítottam. Akik busszal utaznak tudják, nem sikerült tökéletesre a menetrend. Felszólalásomban elmondtam, hogy a menetjegyek vásárlásának drasztikus/50%/, valamint a bérletek számának /30%/visszaesése is ezt mutatja. Jeleztem a nagyon hosszú menetidőket is, valamint azt, hogy a Szívkórházi dolgozók még mindig nem jutnak el megfelelően a munkahelyükre. Megdöbbenésemre vezérigazgató úr elmondta, hogy nem lesz változás. Képviselőtársaim felszólalásukban a Volán nyitottságát és segítőkészségét emelték ki és mindent rendben találtak. Való igaz, hogy sokat változott az elmúlt 3 hónapban a menetrend és nyitottak voltak a problémák megoldására, de a tökéletestől még messze vagyunk. Egyedüli képviselőként én nem tudtam elfogadni az előterjesztést. Fizetőparkolási rendszer módosításáról szavazott a képviselő testület. A felső városrészben 3 parkolót szeretnének fizetőssé tenni. A Polgármesteri hivatal „A” és „B” épülete mellett levőt, valamint a mélygarázst. Jeleztem, hogy ezeket a parkolókat a fürediek használják. A „B” épülettel szemközti pedig szombatonként a házasságkötő teremhez kapcsolódik. Módosító indítványomban kértem, hogy a szombati és vasárnapi napokat vegyük ki a fizetős időszakból. Nagyon örültem, hogy elfogadták a javaslatomat. Módosításra került a környezetvédelmi rendelet. Minden saját ingatlanon kivágott fát pótolni kell, ha erre nincs mód a jegyző által kijelölt közterületen kell ezt megtenni. Pótlásként ültetendő fák számát a kivágott fa 1 méter magasságban,centiméterben mért törzsátmérője függvényében kell meghatározni. A cm-ben mért törzsátmérő minden megkezdett 20 cm-re után 1 db legalább 12 cm törzsátmérőjű fát kell ültetni. Szándéknyilatkozatot fogadtunk el arról, hogy a Tihanyi Általános Iskolában felekezeti oktatásban részesülni nem kívánó diákok a Radnóti Miklós Ált. Iskolában, a Csopaki Általános Iskolában ugyanezen tanulók az Eötvös Lóránd Ált. Iskolában tanulhassanak tovább. Az osztály létszámok természetesen nem lehetnek magasabbak a törvényi maximumnál. Rendeletet alkottunk az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjéről. A szeszes italt forgalmazó üzletek 22-6 óráig nem tarthatnak nyitva, ill. ebben az időszakban az alkohol árusítást szüneteltetni kell. Ezen időtartam alatt nyitva tartó üzleteknek szakképzett biztonsági személyzettel kell rendelkezni. Aki a rendeletet megszegi, az kirívóan közösségellenes magatartást követ el, így 50.000 Ft pénzbírsággal sújtható. Az 56-osok Szövetsége kérésére a képviselő testület Kósa Pálról nevezte el a vasúti sorompó mellett fekvő parkot. A szökőkút körüli tér Nagy Imre nevét viselte már eddig is, így egy 56-os rész alakulhat ki. A Probio kérésére megvásárlásra kerül Tótvázsonyban egy közel 3 hektáros mezőgazdasági terület. Tervek szerint a jövőben létrehoznának Füreden egy biomassza energiahordozójú erőművet. A földterületen pedig energiafűz termesztését szeretnék megvalósítani. Előzetesen Kepli Lajos ogy. képviselőnkkel/ aki környezetmérnök/, egyeztetetve több kérdés is felmerült bennünk a témával kapcsolatban. Hol fog megvalósulni, milyen forrásból, hiszen közel 1 milliárd Ft az erőmű létrehozása. A Jobbik nem támogatja energiafűz ültetését, mert egy nagyon agresszív, gyors növekedésű növényről van szó, ami kizsigereli a talajt, így később az nem alkalmas mezőgazdasági területnek. Kérdésként tettem fel továbbá, hogy miért az üzleti vagyon kategóriába soroljuk a területet? Kicsit olyan érzésem volt, mintha más céllal vásárolnánk, ill. a gombhoz vennénk a kabátot. Ebben a formában nem tudtam támogatni az előterjesztést. Néhány témát ragadtam ki az áprilisi előterjesztésekből, amit úgy gondoltam mindenki számára fontos lehet, mindenkit érinthet. Adjon az Isten, szebb jövőt! Ujhelyiné Károlyi Krisztina Önkormányzati képviselő Jobbik- Balatonfüred
Képviselői beszámoló-2012. márciusi testületi ülésről
20 napirendi pontból álló ülés kezdetén a Balatonfüredi Rendőrkapitányság beszámolóját fogadta el a testület. A Machoval kapcsolatban tettem fel kérdéseket. Milyen változás várható a tragédia után, főként a szórakozóhelyek közbiztonságát illetően. Rendőrkapitány úr elmondta, hogy a Polgárőrség és egy körzeti megbízott segíti majd az említett helyszínen a biztonság megőrzését, valamint fokozott raziázás várható. Pályázatot nyújt be az Önkormányzat térfigyelő kamerákra, így ezt a helyszínt is remélhetőleg sikerül megfigyelni. A testület elvi döntést hozott arról, hogy a Széchenyi iskolát határozatlan időre, de legalább 50 évre a Bencés Apátságnak adja. Az itt dolgozókat szerződésükben és kinevezésükben tovább foglalkoztatja. A dolgozók közalkalmazotti viszonya megszűnik, a Munka Törvénykönyve alapján új szerződést kötnek, amely nem lehet hátrányosabb a jelenlegi szerződésüknél. A képviselőtestület módosította a Balatonfüredi Borhetek szabályzatát, valamint elfogadta a 2012.-es évi közbeszerzési tervet. Meghosszabbította a járóbeteg szakellátásra vonatkozó szerződéseket a szemészeti,a bőrgyógyászati, a fül-orr-gége és a radiológiai szakrendelés tekintetében. Az elmúlt hónapban tett ígéretét megtartva, polgármester úr beterjesztette a Magyar Államtól, a Helytörténeti Gyűjtemény épületének visszaigénylését.Ennek személyesen nagyon örültem és köszönetemet fejeztem ki . Zárt ülés keretében döntött az év rendőre kinevezésről, valamint a „Csapatpihenő”-nek nevezett nagy értékű ingatlan eladásáról. Jobbikos képviselőként nem szavazok meg nagy értékű ingatlan értékesítést, főképp úgy, hogy bizonytalanságokat érzek a szerződéssel kapcsolatban. Ujhelyiné Károlyi Krisztina Önkormányzati képviselő Jobbik Beszámoló a 2012. februári testületi ülésekről
Februárban zajlott a költségvetés 2 fordulós tárgyalása. Balatonfüred Város Önkormányzatának 2012.évre számított bevételi és kiadási főösszege 3.917.237eFt A következőket nehezményeztem: Az intézmények vezetői az egyeztető lapjaikon beszámoltak arról, hogy a közüzemi számláikat nehezen tudják kigazdálkodni, míg a költségvetés a dologi kiadásokból gondolja ennek kiegészítését. Jeleztem, hogy a dologi kiadásokra is olyan szűkös a keret, hogy nincs mód ebből elvenni. Több támogatást kértem a Helytörténeti Egyesület által kiadott História c. folyóiratnak. Míg a Tempevölgyet 3.5 millióval támogatja az önkormányzat a helytörténeti folyóiratot az egyesületnek adott 600 ezer forintból tartják fenn, amely összeg az egyesület működését szolgálja. Sajnos a tervezett bevételek között ott találjuk a „Csapatpihenő”-t. Minden egyes alkalommal elleneztem ennek az értékes, Balatonhoz közeli ingatlannak az eladását . Megdöbbenve értesültem arról, hogy az Arany János utcai Helytörténeti Gyűjteményt ki kell költöztetni, mert az épület a magyar állam tulajdonába került. Elmondtam, hogy nekünk füredieknek mennyire fontos a gyűjtemény, hiszen a múltunk található benne. Kértem a polgármester úr azonnali segítségét. Hosszú szóváltás után felajánlotta, hogy a márciusi testületi ülésre beterjeszti az épület visszaigénylését az államtól. A második fordulóban feltettem polgármester úrnak a kérdést, hogy a megépítésre váró építményeink, mint az uszoda vagy a kézilabdacsarnok esetében készültek e hatástanulmányok a fenntartással kapcsolatban, ill.biztonsággal fenn fogjuk e tartani hosszú távon ezeket? Választ nem kaptam az elsőre. A másodikra pedig elmondta, hogy 100 milliós tartalék van a füredi költségvetésben, úgyhogy nem kell izgulni!/Igaz ez különböző támogatások formájában van jelen./ Az önkormányzat összes hitelállománya 2012 jan 1-én 294.540eFt,az éves hiteltörlesztés pedig 21.482eFt. A hiteleken kívül több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségvállalásának 2012. évi összege495.838eFt. A 2012.évet követő évek kötelezettségvállalásainak összege- hitelek nélkül-552.744eFt. Örömmel vettem tudomásul, hogy az általam kért Országzászlóra 1 millió Ft-ot különítettek el. A képviselők által elfogadott két rendeletben a költségvetés elfogadásra került, valamint Kiszely Pál tanácsnok tiszteletdíját az alapdíjon felül az alapdíj 40-ről 50%-ra emelte. Mindkét rendeletnél tartózkodtam, a többiek igennel voksoltak. A vagyonrendelet is elfogadásra került, ahol módosító indítványt nyújtottam be. A forgalomképtelen kategóriába szerettem volna besorolni a nagyobb és értékesebb mezőgazdasági ingatlanjainkat. Az ok;a magyar föld védelme, hiszen ebbe a kategóriába tartozó területek nem terhelhetőek meg, nem adhatók el. Kisebb felháborodás övezte indítványom. A fejlődés akadálya lenne Pálffy Sándor szerint. Polg.mester úr javasolta, keressem meg és nézzük át mely ingatlanok lennének ezek. Nagy eredményt nem várok a találkozástól. A testület Kisfaludy Sándor színházfenntartó Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Kéry Kittit választotta. Meghirdetésre kerül a Bem és a Zeneiskola intézményvezetői pályázata. A 2012-2014. évben az Intézményi felújításokra 95.250.000 Ft-ot szavazott meg a testület. Beszámoló a képviselőtestület 2011. decemberi ülésérőlAz előző hónapban már említettem, hogy a helyi adórendelet módosításra kerül ebben a hónapban. Most az építményadó emelése került napirendre. Balatonfüred területe a természeti adottságok különbözősége miatt az adó mértéke szempontjából 3 övezetre oszlik. Mind a 3 övezetben történt adóemelés, átlagosan 3-4 %-os. Mivel ez a lakosságot érinti én nem szavaztam meg, de nagyon örültem annak, hogy az 500 m2-nél nagyobb kereskedelmi építményeket 1650 Ft/m2-re változtatta a testület. Ez elsősorban a multik adóemelését jelenti. Beszámoló a képviselőtestület 2011. novemberi ülésérőlAhogy ígértem folytatom a havi beszámolómat a képviselőtestületi ülésről, bár egy kicsit megkésve és ezért elnézést kérek. 2011. október
Szeptember végén önálló képviselői indítványt nyújtottam be, amely arról szólt, hogy az önkormányzat képezzen egy pénzalapot arra, hogy a balatonfüredi családi és társasházak tulajdonosai ,szigetelésre, nyílászáró cserére,meglévő fűtési rendszerek korszerűsítésére pályázatot tudjanak benyújtani. A pályázati pénzt ez a pénzalap adná. A pályázat nem abban a formában működne, mint a lakótelepi panel program. Itt a lényeg a vissza nem térítendő támogatáson van. Elképzelésem szerint az összeg, amit egy házra költene a tulajdonosa,annak a kb.20%-át - még kidolgozás kérdése lenne, valójában mennyi-az önkormányzattól lehetne pályázat útján elnyerni. Úgy érzem, hogy a polgármester úr nem igazán értette meg a lényegét a beadványomnak, mert ő az elmúlt testületi ülésen visszatérítendő és 50% feletti támogatásról beszélt. A programot november hónapban kell kidolgoznunk a területfejlesztési és a pénzügyi bizottság elnökeivel./ Egyébként egy teljesen kész koncepciót nyújtottam be./ Remélem a következő testületi ülésre elkészülünk vele, mert a jövő évi költségvetésnél már tervezni kell az összeggel. Kissé félő, hogy úgy járok, mint országgyűlési képviselő társaim, akik rengeteg törvényjavaslatot és módosító indítványt nyújtanak be, a Fidesz pedig átalakítja, kibelezi azokat és új formában saját nevük alatt nyújtják be, vagy egyszerűen nem is foglalkoznak vele. Egyenlőre szóbeli kezdeményezésem /de írásban is megteszem/ volt Balatonfüreden Országzászló felállítása. Pozitív volt a fogadtatás mint a polgármester úr részéről, mint Kosler Zoltán részéről.A helyszínben még nem állapodtunk meg, de szívesen fogadok ötleteket ezzel kapcsolatban, a 06-20-32-11-597-es telefonszámon. Az októberi testületi ülés 11 nyílt napirendi pontot tartalmazott. Ez a megszokottnál jóval kevesebb és súlyában is könnyebb témákat takart. Az önkormányzat 2011 évi költségvetésének módosítása mellett nagyon fontosnak érzem a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítását. A testület elfogadta,hogy a képzés bővüljön panziós, falusi vendéglátó,gazda,pincér szakokkal. Sokat lehet hallani itt a városban arról, hogy a pannonhalmi bencések működtetik tovább az iskolát. Először én is az internetről értesültem erről. Szerintem később születik döntés a dologban, de háttértárgyalások mindenképp folynak. Nem lesz ez olyan egyszerű kérdés egyik fél számára sem, véleményem szerint. További napirendi pontokban 2 esetben lemondott Balatonfüred Város Önkormányzata elővásárlási jogáról a Lóczy Lajos u. 87.sz. és a Gyógy tér 3.sz. ingatlan tekintetében. A meghirdetett bölcsőde vezetői pályázatra 2 érvényes pályázat érkezett. Az egyik egy miskolci hölgyé, aki bölcsőde vezetői gyakorlattal rendelkezett, a másik Tompos Mária balatonfüredi védőnőé. Én mindig előtérbe helyezem a füredi jelentkezőket, a füredi érdekeket, de ebben az esetben mindenképp a szakmaiságon volt a hangsúly nálam is. Így a miskolci Kovács Juditra adtam le a voksomat. A testület megszavazta Balatonfüred részvételét a Brüsszeli Magyar Bálon. Igazából nem tudok azonosulni ezzel a dologgal, egy részt , mert nem füredi zenekart vinne ki a küldöttség, hanem a Mendelson kamarazenekart,aki horror árakon zenél. Másrészt megint 2.200e.Ft-ba kerül ez a városnak. Bizonyára nem vagyok jó idegenforgalmi szakember, de nem látom a hozadékát sem. A szavazáskor tartózkodtam. Interpellációk: Két témában szólaltam meg. Az elsőnél a Szekér Ernő forrást, az Aszófői úttal összekötő földút szélén lerakott sitt eltávolítását kértem, továbbá kértem, hogy a felső városrészben alakítsunk ki nyilvános WC-t. Polgármester úr nem zárkózott el a kérdéstől, de véleménye szerint túl nagy költsége van a fenntartásának. Később, talán közmunkásokkal is meg lehetne ezt oldani. A következő hónapban érdekes témák kerülnek a testület elé, mint pl. a korona bevezetése, amelyről az elmúlt hónapban már írtam. Valamint remélem mind a két indítványom is. Közeledik az év vége, így a jövő évi költségvetés tervezése is. Azt gondolom várnak ránk még érdekes témák. Addig is ,mindenkinek adjon az Isten szebb jövőt! Újhelyiné Károlyi Krisztina Önkormányzati képviselő Jobbik
2011.09.15. Beszámoló a testületi ülésről
Közel egy év telt el mióta képviselőként dolgozom a füredi testületben. Fontosnak tartom,hogy tájékoztatást nyújtsak a füredieknek a városi döntésekről és a munkámról. Szeptembertől minden hónapban blogként írok majd, az eltelt hónapról. Összefoglaló a 2011. szeptember 15-én megtartott balatonfüredi testületi ülésről A képviselőtestületi ülésre előre megküldött 24 nyílt napirendi pont mellé, a helyszínen kiosztásra került még 3. Nem igazán örülök ilyenkor, mert kevés idő van arra, hogy az ekkor megkapott anyagot átolvassam és biztonsággal megszavazzam. Természetesen minden napirendi pont fontos, én mégis néhányat emelnék ki. A testület az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása mellett, döntött a helyi adórendelet módosításáról. Az Önk. feladatainak ellátásához szükséges források bővítésére, az idegenforgalmi adót 420 Ft/ fő/ vendégéjszakáról, 435 Ft/fő/ vendégéjszakára módosította. A határozati javaslattal nem teljesen értettem egyet, még akkor sem, ha ennél az adófajtánál az állam 1 Ft mellé, 1.5Ft-ot tesz és nem a füredi polgárok fizetik, hanem az ide érkező vendégek. A Jobbik elutasít mindenfajta adóemelést, mely az emberek pénztárcáját rövidíti meg. A következő pont a szociális ellátások, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás helyi szabályozásáról szóló rend. alkotása. Az egyes szociális, gyermekvédelmi,családtámogatási, fogyatékossági és foglalkoztatási tárgyi törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvény módosította a szoc. igazgatásról és ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény lakásfenntartási támogatásra és az aktív korúak ellátásra vonatkozó rendelkezéseit, amelyek 2011. szept. 1. lépnek hatályba.Az új szabályozási elem, egyrészt a szoc. gáz-távhőtámogatás megszűnése okán ellátás nélkül maradó jogosultak befogadása a lakásfenntartási rendszerbe, másrészt a támogatás célzottságának és hatékonyságának növelése. A jogosultságot a törv. az öregségi nyugdíjminimum (28500.-) 250%-ában határozza meg. A jövedelemszámítás alapja a fogyasztási egység lesz. A módosítás két további intézkedést vezet be: az egyik a támogatást igénylők vagyoni helyzetének vizsgálata (sajnos kiskapuk még mindig maradnak), valamint az, hogy a lakásfenntartási támogatást elsősorban természetben kell fizetni. A rendeletben elfogadásra került az önálló ellátásként nyújtandó lakásfenntartási támogatás bevezetése,jog. feltételeként az egy fogyasztási egységre jutó jövedelemhatárnak a mindenkori öregségi nyugdíjminimum260%-a. A lakásfenntartási támogatás havi összegét 4000 Ft-ban állapította meg. „A közösségi közlekedés feltételeinek javítása Balatonfüreden” című , KDOP-4.2.3.-09-2010-0005 kódszámú pályázat támogatásban részesült, amelyre városunk konzorciumban regisztrált. A pályázat keretében megújul az állomás épülete, a buszperon 6 új induló állással kerül kialakításra . A pályaudvar épülete környezetében új , természetes díszburkolat lesz. Parkolóhelyek,közvilágítás, közművek rendbetétele, új utas tájékoztató rendszer kerül kiépítésre. A Projekt építésének kezdete 2012.jan.2. Megvalósulásának tervezett időpontja 2012 okt.31. Balatonfüred város képviselő testülete egyetértett abban, hogy a Gyógy tér 3.sz. alatti önk. lakást értékesítse. A lakás a közérdekű feladatok megvalósítása érdekében bérbe adható lakás kategóriájában van nyilvántartva. A lakás min. vételárát 28 millió Ft-ban hat. meg. Egyetértettem az eladással, hiszen ebben az épületben a közös költség is magas. Javasoltam, hogy a lakás vételárát fordítsuk szociális bérlakások vásárlására, mert így egyrészt nem történik vagyonfelélés, másrészt rászoruló családokat is támogathatunk. Polgármester úr nem utasította el a javaslatot, bár megjegyezte, hogy a szoc. bérlakások,a használat során nagyon leamortizálódnak. Júniusi ülésünkön már beszéltünk a helyi pénz bevezetéséről, a Balatoni Koronáról. Természetesen támogatom , hiszen a Jobbik országos programjában benne van, mint a helyi gazdaság élénkítésére szolgáló eszköz. Ezt el is mondtam,valamint kértem Polg. mester urat, tájékoztassa a testület tagjait újra, mivel igen nagy a bizonytalanság a korona megjelenése körül./ Ami nem történt meg/ Szorgalmaztam minél hamarabbi bevezetését. Elmondtam,hogy a júniusi ülés anyagában szerepelt megjelölt határidőnek a 2011. szept.30.Addigra alapító okirat jóváhagyása,költség vetés módosítása stb. kellett volna történjen. Érdeklődtem hol tart az ügy, jegyző úr a következő testületi ülésre ígért bővebbet. A testület döntött arról is,hogy a városi uszoda megvalósításához nettó 146.620.932Ft+ 25% Áfa összegű támogatást nyújt a 2012.évi és 2013.évi költségvetésben a kifizetések ütemében. A néhány hónapja létrehozott Balatonfüred Vízilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány a beruházást felügyeli. Jelzálogjog kerül bejegyzésre az ingatlan- nyilvántartásába 15 éves időtartamra, a Magyar Állam javára 352.379.068Ft meghatározott adókedvezmény mértékéig. Ugyanígy a Lóczy Lajos Gimnáziumnál épülő Kézilabdacsarnok esetében is.A saját forrás 168.750.000Ft. A projektet a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány ellenőrzi, felügyeli. Itt is jelzálogjog kerül az ingatlan nyilvántartásba az igénybe vett adókedvezmény mértékéig. A Csarnok üzembe helyezése 2013.május 30. Interpellációk: Három témában interpelláltam. Az első a Kisfaludy strand parkolásával volt kapcsolatos. Véleményem szerint a parkoló kinőtte önmagát,ha az elkövetkező időszakban az önkormányzatnak sikerül értékesítenie a „Csapatpihenőt” /aminek az eladását én elleneztem egyedül/, akkor az Aranyhíd sétányon lévő volt teniszpálya és fölötte lévő terület is értékesítésre kerül. Több 100 autónak nem lesz helye, így már most el kell gondolkodnunk a jövő éven. Javasoltam, hogy vegyük fel a kapcsolatot annak a területnek a gazdájával, ahol a Cirkusz szokott táborozni és vegyük bérbe. Polgármester úr jó ötletnek találta, de szerinte ez csak ideiglenes megoldásra szolgálna. Rákérdezem, hogy a Kovászna parkban miért nem folyik a munka hetek óta. Kosler Zoltán válaszában elmondta,hogy szept. 30-án kellene elkészülnie.Hogy miért nem folyik a területen munka, arra nem kaptam választ. Lakók jelezték felém, hogy a Liszt F., Mikes K., Táncsics utcában egész nyáron nem volt közvilágítás. Ezt tolmácsoltam. Ha ilyen történik egy utcában, a lakók maguk is megtehetik a bejelentést. Néhány napirendi pontot emeltem ki a szept.-11-i ülésről. A következő hónapban újra jelentkezem és leírom hozzászólásaimat, véleményemet a testületi ülésről. Addig is, mindenkinek adjon az Isten szebb jövőt! Újhelyiné Károlyi Krisztina Önkormányzati képviselő Jobbik Balatonfüred
Önálló képviselői indítvány
Tisztelt Polgármester Úr!
Az alábbi önálló képviselői indítványt terjesztem elő: Hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai és társasházak tulajdonosai energia megtakarítás céljából , Balatonfüred Város Önkormányzata által évente részesülhessenek támogatásban. Javaslatom szerint a támogatást a 2012-es esztendővel indítanánk, amelyet évente 20 millió Ft összegben képzelnék el. Az elkülönített összeghez pályázat útján lehetne hozzáférni, amelyet az Önkormányzat bírálna el. Amennyiben javaslatomat a testület elfogadhatónak találja, a következő évi költségvetés tervezésénél figyelembe kell venni. A pályázni csak balatonfüredi ingatlanra és állandó balatonfüredi lakosként, kizárólag homlokzati nyílászárók cseréjére,homlokzatok,födémek, meglévő tetőterek hőszigetelésére, meglévő és használati melegvíz rendszerek felújítására,korszerűsítésére,átalakítására lehetne. Az ország több városában már működik hasonló , melynek alapjául az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer ,Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alapprogram szolgált. A pályázat pontos feltételeinek,a pályázók körének,az elnyerhető támogatás mértékének kidolgozásához nagy segítséget nyújt a www.energiakozpont.hu internetes oldal. Kérném javaslatomat a következő képviselőtestületi ülésre beterjeszteni szíveskedjen!
Tisztelettel: Újhelyiné Károlyi Krisztina Önkormányzati képviselő- Jobbik Balatonfüred, 2011.09.20.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Az elmúlt hónapban ígéretet tettem arra, hogy minden testületi ülés után beszámolót írok arról, mi történt az elmúlt időszakban, illetve milyen határozatokat fogadott el a testület. Nyilván a saját véleményemet, álláspontomat és munkámat is ismertetve.











