BALATONFÜREDI EMLÉKMŰVEK

|

 

Balatonfüred erdélyi testvérvárosától, Kovásznától, 2002-ben egy nagyon szép székely kaput kapott ajándékba, amelyet az adományozóról elnevezett Kovászna parkban állítottak fel. Sajnos, az idő nem kíméli a szabadban felállított művészi alkotásokat, ezért 2011. májusában már elég rossz állapotba került gyönyörűen megfaragott felülete. A füredi Jobbik helyi tagjai és szimpatizánsai elhatározták, hogy megoldják a kapu felújítását. Kézi és gépi csiszolás után megtörtént a lefestése,amelyhez az anyagot az önkormányzat biztosította. Így a székely kapu, eredeti szépségével fogadja a parkba látogatókat.

Jobbik Magyarországért Mozgalom azon kívül ,hogy szívén viseli a helyi értékek védelmét és megóvását, felvállalta és kezdeményezi a többi párt és civil szervezet irányába is, hogy hasonló tevékenységgel szépítsék városunk meghatározó értékeinek megóvását.

A kezdeményezés szerencsére értő fülekre talált, hiszen a nyár folyamán a Helytörténeti Egyesület néhány tagja, a helyi Jobbikkal és jó néhány önkéntessel felvállalta és elkészítette a Kossuth téren álló, I. világháborús emlékmű és a szoborkert teljes felújítását. A kőszobor csiszolása, a füredi hősi halottak neveinek újra festése, a vaskerítés felújítása megtörtént. Sajnos a kerítést nem sikerült eredeti állapotban visszaállítani, de a jövőben talán ez is megoldódik. A Probio segítségével elkészült szoborhoz vezető járda, és a virágosítás, melyet képviselői keretem egy részéből támogattam.

Ezúton is szeretném megköszönni önzetlen segítségét ; Barta Lászlónak, Egervári Tivadarnak, Miklós Ferenc református lelkipásztornak,a Jobbik tagjainak, Herczeg Attilának,Szalai Lászlónak, Kovács Gépkölcsönzőnek,továbbá;az Önkormányzatnak, Páder Tibor és  Nagy Gábor mérnök uraknak, valamint Csizmazia Szilveszternek.

A jövő évben is várjuk a hasonló szépítő és állagmegóvó kezdeményezéseket!

 

Újhelyiné Károlyi Krisztina 

Jobbik balatonfüredi elnöke

Önkormányzati képviselő            

      

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...