A Fidesz szerint Vona Gábor kiírta magát a demokráciából. Kérdések és érvek.

|

A párt elnöke, Vona Gábor az évadnyitó rendezvényen a következőket mondta:

"Nem vagyunk kommunisták, mert a mi szellemi centrumunk nem az osztályhatalom. Nem vagyunk fasiszták, mert a mi szellemi centrumunk nem az államhatalom. Nem vagyunk nemzetiszocialisták, mert a mi szellemi
centrumunk nem a faji hatalom. De nagyon fontos, hogy jól értse mindenki: demokraták sem vagyunk, abban az értelemben, amivé az mára züllött. Nem, mert a mi szellemi centrumunk nem a pénz és a tőke hatalma. Tudom, hogy ez utóbbi kijelentésért nagyon komoly támadásokat fogunk kapni, de valakinek végre ki kellett már mondania, hogy a válság, amelyben élünk, ez nem csupán gazdasági válság, hanem a liberális demokráciák válsága is. Válsága azon politikáknak, amely a manipulációra, az egyre alacsonyabb színvonalra, az emberek butítására és anyagi függésben tartására épül.

Ezért mondtam azt nemrég, és tartom ma is, hogy engem nem az aggaszt, ha az Orbán-kormány meggyengíti a demokráciát, engem az aggaszt, hogy meggyengíti a magyarság életlehetőségeit. Nem az aggaszt, ha megszűnik a Klubrádió, hanem az, hogy ha üldözik a Magyar Gárdát. Amennyiben így haladunk tovább egy demokratikus csapdahelyzetbe kerülünk, mert a magyar demokrácia 3 millió manipulált nyugdíjas és 3 millió
megvásárolható cigány szavazata alapján fog működni. Gondoljunk csak Gyurcsány Ferenc miskolci előadására és annak közönségére. Szegény szerencsétlen nyugdíjasok, akik azt tapsolják és éltetik, akiknek megnyomorított sorsukat köszönhetik. Ezért nagyon fontos, hogy tisztázzuk, mi is a mi szellemi centrumunk. A mi szellemi centrumunk a magyarság organikus egységének szimbóluma, a Szent Korona, amelyre esküt tettünk képviselőként, és amelynek értékrendje iránytűként szolgál számunkra a politika dzsungelében."

Kérdések - érvek:
- Ezek szerint önök diktatúrát akarnak?

- Manapság azt mondják, hogy valaki liberális demokrata, és ha ezzel nem ért egyet, akkor biztosan valami totalitárius rendszer támogatója. Vona Gábor kilépett ebből a hamis keretből, elmondva, hogy a Jobbik se nem totalitárius, se nem liberális demokrata, hanem a történelmi alkotmányosság pártján áll.

- Mit jelentene a Jobbik által támogatott politikai berendezkedés?
- A liberális demokrácia két alapvető tézisével nem értünk egyet. Az egyik, hogy mindenkinek jár a választójog. Szerintünk nem. Azt, hogy valaki az ország sorsáról dönthessen, ki kell érdemelni, ezért mi általános iskolai végzettséghez kötnénk a szavazati jogot. A másik, hogy a liberális demokráciák értéksemlegességre épülnek, vagyis azt mondják, hogy az egyik érték ugyanolyan súlyú, mint a másik. Szerintünk nem, mert így előbb-utóbb elveszik az érték maga. Egy liberális demokráciában pl. a homoszexuális házasság ugyanolyan érték, mint a normál, heteroszexuális, szerintünk meg nem.

- Akkor önök nem demokraták?

- Az elmúlt 20 évben a demokrácia szó leple alatt követték el a legnagyobb hazaárulásokat, a privatizációt, az eladósítást, stb. Gondoljunk csak a Szabad Demokraták Szövetségére, vagy éppen most a Demokratikus Koalícióra. Ezek a pártok, politikai erők tönkretették Magyarországot, a magyar embereket. Mi egészen mást képviselünk, mint az ő liberális demokráciájuk, amely valójában a gazdagok és a külföldi tőke diktatúrája.

- Önök nem félnek akkor a demokrácia leépítésétől?
-
Bennünket a magyar emberek sorsa, megélhetése, munkája és biztonsága aggaszt, amelyet az elmúlt húsz év liberális demokráciája nem tudott megvédeni.

- A Fidesz szerint Vona Gábor kiírta magát a demokráciából.
- Jellemző, hogy a Fidesz és Gyurcsány Ferenc ugyanazt mondták erről a kérdésről (is). Ők az elmúlt 22 év pártjai, védik a koncaikat, mi nem kiiratkoztunk ebből a rendszerből, hanem ellenkezőleg, abba soha be sem iratkoztunk.

- De akkor miért indulnak egy demokratikus választáson?

- Mert törvénytisztelő emberek vagyunk, ma Magyarországon ilyenek a törvények, ezen keretek között kell küzdenünk a céljainkért.

 

Szabó Gábor, pártigazgató

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...